Ahogy amit én főzök

Üdvözlöm a betérőket!
Blogom írásának elsődleges célja az, hogy az örökké elvesző receptjeim - melyek legyenek akár cetlire, füzetbe, számítógépre be- és legyezve - elérhetővé válljanak. Ez azért nem jelenti azt, hogy rendetlen lennék, de már annyi mindent készítettem, hogy sokszor nem is emlékszem az ételre, süteményre egyáltalában hogyan is nézett ki!

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sütemény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sütemény. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. április 18., vasárnap

Kígyórétes



Gyorsan, Valami finomat szerettem Volna ma sütni, amivel nincs Sok macera. Ez ráadásul nagyon kiadós is.

Kígyórétes tészta
1 dl tej
1 tk. Cukor
2 dkg élesztő
25 dkg vaj szobameleg
50 dkg liszt
1 db Tojás
2 ek. Cukor

A tejet a cukorral 37 fokra felmelegítem (mikroba kb. Másodperc 30) belemorzsolom AZ élesztőt, elkeverem, EGY Vékony lisztréteggel "betakarom". A vajat habzásig Jol kikeverem, a cukrot ÉS EGY tojást hozzá adva tovább keverem. A lisztet rászórom, kis mélyedést csinálok a közepébe, abba öntöm AZ élesztőt. Jol össegyúrom, szép sima tésztát Kell, Hogy kapjak. 4 cipót készítettem belőle.
A cipókat kinyújtottam - kb. 25x40 cm-es EGY lap -, képzeletben elharmadoltam, majd a tészta Két oldalát 1,5 cm-es csíkokban bevágtam. A Középső részt meghintettem EGY Kévés morzsával, ARRA tettem a tölteléket, majd a széleket szépen ráhajtottam.
Sütőpapírral bélelt tepsibe helyeztem, tetejüket tojással kentem MEG, majd légkeverésen 160 fokon kb. 25 percig sütöttem.


Töltelék:
darált Mák
Cukor
vaníliás Cukor
citromhéj
lecsepegtetett meggy
1-2 ek. tej




Töltelék
darált dió
Cukor
vaníliás Cukor
Mazsola
citromhéj
1-2 ek. tej

2010. április 14., szerda

Meggyes pite

Posted by Picasa

Gyorsan, hirtelen Valamit! Egész nap pocsék ido volt, jóformán egyfolytában szakadt AZ Eső. Szegény kecskéimnek Lassan fürdő gatyót, vagy Búvár szerkót Kell vennem, MERT tartózkodás mellett bírják a vizet - Persze fedett helyen VANNAK - MERT Ugye tartózkodás mellett Vízi Állat?
Közben bejelentkezett AZ anyukám van, tehát halaszthatatlan volt, Hogy Valamit csináljak. AZ Almás pitéről sajnos tartózkodás mellett tudtam képet feltenni, MERT AZ Elõbb fogyott el, mintsem a gépet "izzítani" Volna tudtam, maradt a Nemzetközi Geofizikai Év Meggyes.

Pite tészta (Böbsitől)
alaptészta
50 dkg liszt
25 dkg RAMA
15 dkg Cukor
1 sütőpor
2 db Tojás

A tölteléket előkészítjük, jelen esetben a meggyet - Ha befőtt - lecsepegtetem, a levét elteszem, Jó lesz Még gyümölcslevesbe, vagy torta tetejére, Kévés EGY ÉS cukorral fahéjjal összekeverem.
Ha alma, Akkor meghámozom, lereszelem - a nagylyuku reszelőn -, cukrot, vaníliáscukrot, fahéjat jócskán ÉS EGY csipetnyi őrölt szegfűszeget, Pici citromlevet adok hozzá.

A tepsit kikenem EGY Kévés olajjal, vagy vajjal, majd félre teszem.

AZ alaptésztát Gyors, határozott mozdulatokkal összedolgozom - Néha teszek a tésztába EGY Kévés fahéjjat is -, ha puhának találom, beteszem a hűtőbe EGY Fel órácskára.

Kette osztom a tésztát, egyik felét a tepsi közepébe teszem ÉS kézzel szétnyomkodom úgy, Hogy a tepsi oldalára is jusson. Ekkor megszórom morzsával, vagy édes morzsával (babapiskótával) ES a lecsepegtetett meggyet ráteszem. Ízlés szerint Többet-kevesebbet. Ekkor Még utan lehet cukrozni, söt Én EGY Fel csomag Vanília Izu pudingport is szoktam rászórni, ez is remekül felveszi a meggy levét, tartózkodás mellett árzik el a tészta.
Ha almával készítem, akkor a tésztát szintén megszórom morzsával, vagy édes morzsával (babapiskótával) ES a levétől kinyomkodott almát szépen elosztom rajta. Ha van dióm darálva, akkor Szívesen megszórom dióval, finom IZT ad a tölteléknek.
A tészta tetejét viszont mar nyújtom simán, vagy Két folpack között. A kinyújtott tésztát Nemzetközi Geofizikai Év könnyen Rá tudom tenni a tésztára, a széleket szépen eldolgozom, a tetejét megkenem tojással villával ÉS megszúrkálom.

Légkeveréses sütőben 160 fokon kb. 30 percig sütöm, türelemre intem a családot, Hogy várjon AMIG legalább langyos lesz a sütemény, a széleit Elõbb levágom, a süteményt kockákra vágom, majd porcukorral meghintve tálalom Boven.




2010. március 18., csütörtök

Diós-körtés kevert


Diós-vaníliás szelet néven készítettem multkoriban ehhez hasonló süteményt, amit egy női magazinból készített el előbb a Barátosném, majd én is kipróbáltam. Ha valaki össze szeretné hasonlítani a két receptet, nem sok eltérést talál, csupán annyi, hogy ebben nincs tojás.

Diós-körtés kevert
15 dkg liszt
15 dkg cukor
1 csipetnyi fahéjj (elhagyható)
6 dkg darált, vagy durvára vágott dió
2 dl tej
2 dkg olvasztott vaj
1 sütőpor
1 db körte apró kockákra vágva.

A sütőt 200 fokra előmelegítettem, a formát vajjal kikentem. Az összes hozzávalót egy tálban összekevertem, öntöttem a formába, tettem a sütőbe és 25 perc múlva már ki is vettem. Porcuorral meghintettem és már lehetett is enni!


A gyerkőcöknek pedig muffin formában is sütöttem egy adagot, így délután ezt tudták majszolgatni az udvaron, sőt holnap uzsonnára is marad (18 db lett 1 adagból). Bármilyen sütemény megsüthető muffin papírban, vagy formában!

2010. március 14., vasárnap

Máglyarakás


A maradékhasznosítás egyik legjobb példája lehetne a máglyarakás, hiszen maradék kalácsból, kifliből, diós süteményből el lehet készíteni, nem igényel sok és drága hozzá valókat és különösen ügyesség sem kell hozzá. Én maradék kalácsot használtam hozzá.

Máglyarakás
kb. 20-25 dkg kalács (5-6 db kifli)
3 db tojás
3 dl tej
3 dkg olvasztott vaj
5-6 ek. cukor
vaníliás cukor (elhagyható)
10 dkg darált dió
mazsola (én birsalma sajtot használtam)
3-4 evőkanál barack lekvár
1-2 szem alma

1. A tojásokat szétválasztottam, a sárgáját a cukorral, tejjel, olvasztott vajjal összekevertem, a felszeletelt kalácsokat ebbe beletettem.
2. A jénai alját kikentem egy kis vajjal, majd rátettem egy réteg kalácsot - vigyázzunk, ne legyen pempős a kalács! - meghintettem darált dióval, egy kevés apróra vágott birsalma sajtot tettem rá,  majd rétegeztem amíg el nem fogyott. A legutolsó réteg tetejére vékonyra szeletelt almát helyeztem. A tetejét egy pici cukorral szórtam meg. Jó meleg sütőben kb. 30 percig sütöttem.
3. A tojások fehérjét felvertem habnak, tettem bele 4 evőkanál lekvárt, amit a legalacsonyabb fokozaton dolgoztam bele, rásimítottam a sütemény tetejére és vissza tettem a sütőbe. A sütőt alacsonyabb fokozatra tettem, kb. 10-15 percet sütöttem még.
4. A megmaradt lekváros tojásfehérjét apró halmokban megszáríthatjuk a sütőben, de nyersen is finom!

2010. március 11., csütörtök

Diós-vaníliás szelet


Vasárnap, miközben készült az ebéd, ezt a süteményt készítettem. Szombaton Zsuzsa barátném kislányának volt a születésnapja és barátnémnál ettem ilyen süteményt. Nagyon ízlett, de biztos voltam benne, hogy ehhez hasonlót már én is készítettem. A recept az egyik női magazin konyha számában volt benne.
Miután hazajöttem, nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy honnan is ismerem ezt a sütit. Még jó, hogy a lánykáim is szoktak segíteni a konyhában, nagyobbik lányom mondta, hogy a "diós-körtés kevert" az hasonlít erre a legjobban.
Valóban, Gondaanyu készítette ezt a sütit, utána mi is rákaptunk az őszi-téli időszakban, mert volt otthon hozzá minden. A két recept között annyi  a  különbség, hogy a korábbi változatnál nem volt benne tojás, ebbe viszont tettek.És nem volt rajta krém és hab, erre tettek. Állíthatom, hogy krém és hab nélkül is nagyon finom.

Diós-vaníliás szelet
Tészta:
3 tojás
10 dkg list
10 dkg cukor
10 dkg darált dió (inkább durva, mint finom)
csipet fahéj
1 dl tej
1 dl olaj
fél csomag sütőpor

Krém:
2,5 dl tej
vaníliás puding
3 ek. cukor
vaníliáscukor
20 dkg vaj
3 tojás sárgája
15 dkg porcukor

Tojáshab:
3 tojás fehérje
12 dkg cukor
reszelt csoki (elhagyható)



1. A tojásokat ketté választottam. A sárgájából, tejből, olajból és a liszt feléből egy pépet készítettem. 
2. A maradék lisztet, diót, fahéjat, sütőport összekvertem és a tojásos péphez adtam.
3. A tojások fehérjét a cukorral kemény habbá vertem és óvatosan összekevertem a többi eleggyel.Sütőpapírral bélelt tepsibe öntöttem, majd 160 fokon 35-40 percig sütöttem.

4. Megfőztem a krémet: tejből, pudingporból és a cukorból. Közben a vajat a tojások sárgájával és a porcukorral habosra kevertem. Miután kihült a puding, hozzá kevertem.
5. A tojások fehérjét felvertem, közben apránként hozzá adagoltam a 12 dkg cukrot.

A kihűlt tésztára rákentem a vajjal  kikevert pudingos krémet, a tetejére tettem a habot. Csokireszelékkel szórtam meg.



2010. február 26., péntek

Kefíres poharas süti


Ma nagyon igyekeztem haza, holnapra elígérkeztem főzni egy hátrányos helyzetű gyerekeknek tartandó rendezvényre. Gyorsan begyújtottam, a mosógépet elindítottam, megfőztem  holnapra az ebédet a családnak, mert a párom sajna még egy tojás rántottát sem tud megcsinálni. Aztán gondoltam egyet, igazán nem tart sokáig összedobni egy könnyű sütit. Ez a párom kedvence. Akár így simán, meggyel megszórva, vagy durvára vágott dióval. Alapvetően kefírrel kell készíteni, de már natur joghurttal és gyümölcs ízű joghurttal is készítettem:

Kefíres poharas süti
1 kis pohár kefír
1 kefíres pohár olaj
2 kefíres pohár cukor
3 kefíres pohár liszt
3 db tojás
1 sütőpor
citrom, vagy narancs héj ha van
ízlés szerint mazsola

Tulajdonképpen akármilyen pohár megfelel mércének, én egy bögrébe öntöttem a kefírt, utána az a bögre volt a mérce. A kefírt a cukorral előbb egy kicsit géppel kidolgoztam, majd az olajat, a sütőporral elkevert lisztet és a tojást tettem hozzá. Pár percig kevertem, szépen levegős lett. Egy tepsit kibéleltem sütőpapírral, a masszát beleöntöttem és középmeleg sütőben tűpróbáig (kb. 35-40 percig) sütöttem.


                       

2010. február 15., hétfő

Túrófánk

Ha már farsang, akkor fánk. De nem volt kedvem a hagyományos fánkhoz, hiszen két napja akárhová is mentünk, mindenhol fánkkal kínáltak. Szeretem porcukorral és lekvárral, de most valami mást szerettem volna.Ilyenkor persze nincs ihlet, de van szakácskönyv. Sok és sokféle is. Elővettem egy párat, meg régebbi újságokat, hátha találok valamit. Aztán egy szép nagy képes süteményes könyvben megláttam ŐT! És megcsináltam és finom és isteni és még a héten biztos, hogy fogok ilyent csinálni!


Nem kellett sokat vesződni vele és előkészülgetni és ripsz-ropsz készen is voltam. Jaj és majd el felejtettem, nem terjengett az írtózatos olajszag a lakásban és nem is szívta meg magát olajjal!

Túró fánk (kb. 20 db lett belőle)
7,5 dkg vaj
25 dkg liszt
citromhéj (ízlés szerint)
csipetnyi só
5 dkg cukor
1 tojás
12,5 dkg tehéntúró
1 sütőpor
5-6 evőkanál tej
mazsola (ízlés szerint, de el is hagyható)
olaj a sütéshez

Az olajat megmelegítettem (tényleg ez az első lépés, mert annyira hamar össze lehet dolgozni a hozzávalókat). A vajat, citromhéjat, sót, cukrot, tojást és az áttört túrót jól összekevertem. A sütőporral elkevert lisztet és a tejet apránként hozzá adagoltam. A mazsolát rumaromás-cukros-vízbe áztattam, majd jól lecsepegtetettem, úgy tettem a masszához. Evőkanálnyi mennyiségből gombócokat formáltam és kisütöttem.
Egy kicsit oda kell figyelni, ne nagy lángon süssük, hanem inkább takarékon, hogy a belseje is jól átsüljön! Lecsepegtetve, porcukorba vagy fahéjjas cukorba forgatva mennyei. Melegen és hidegen is kitűnő!

2010. január 25., hétfő

Mennyei csokis

A hét végén disznóvágás volt, így nem sokat voltam a konyhámban, de vasárnapra akkor is kell valami süti. Persze kérdeztem a családot, hogy mi legyen? Ilyenkor a válasz: "mindegy, csak valami kakaós legyen". Na tessék. Szerintem mindenkinél ez a helyzet, "mi legyen az ebéd", "mit süssek"? Ilyenkor a válasz "mindegy". Aztán amikor készen van, akkor biggyedt ajkakkal mondják, hogy nem éppen erre gondoltak.
Na - gondoltam - most kaptok csokit, kakaót, amit akartok.



Kigondoltam, hogy kakaós piskóta lapot fogok sütni, amit finom tejszínes krémmel töltök meg. Így a sütő tepsijét sütőpapírral kibéleltem, majd a sütőt 180 fokra melegítettem elő.
5 tojásból kakaós piskóta tésztát készítettem az alábbiak szerint:

      5 tojás fehérjét habnak vertem fel, közben apránként hozzá adtam
      5 ek. cukrot és egy csipet sót
      5 tojás sárgáját egyenként jól beledolgoztam, majd kézzel belekevertem
      4 ek. liszt és 2 ek. kakaópor elegyét

Az elegyet beleöntöttem a tepsibe, tetejét elsimítottam és betettem a sütőbe, 15-20 perc elteltével kivettem, a papírt lehúztam az aljáról és rácson kihűtöttem.

Miközben a piskóta sült, elkészítettem a mennyei csokikrémet:

     kb. 1 liter habtejszín
     2 vaníliás cukor
     2 habfixáló (nem fontos, de biztos ami biztos!)  Ezt előbb felvetem, majd hozzá adtam
     cukrozott (instant) kakaóport  (amennyit gondolsz, hogy már jó a színe) és tovább vertem

A kész krémet betettem a hűtőbe, majd amikor kihült a piskóta, megkentem vele a lapot. Ezt követően a ketté vágtam és egymásra tettem a lapokat. Így egyben betettem a hűtőbe még "érni".
Délután felváltva toporgott a család a hűtőszekrény előtt, hogy "mikor lehet már...?".
Felvágtam a süteményt, mindegyikre egy pötty tejszínhabot tettem, tetejére vékonyra vágott narancshéjjat szórtam.



Hát tényleg mennyei volt!

2010. január 13., szerda

Gyors kalács pudinggal



Akármit is szeretnék sütni, a családnak természetesen mindegy, "csak kakaós legyen"! Szóval a kakaós csiga, kalács, kakaós lepény, muffin, felfújt, akármi, csak kakaós legyen. A multkor Zsuzsa barátném hozta ezt a kalácsot, hogy kóstoljam meg, biztos ízleni fog. Hát ízlett. Így hát elkértem a receptet és meg is sütöttem. A kalács olyan gyorsan fogyott, hogy az utolsó szeletnél, már a villanyt kellett lekapcsolnom... - ahogy mondani szokták.
Recept a pudingos krémhez:
  • 6dl tejben
  • 2 csomag pudingot (lehet más-más, de egyazon izű puding is)
  • 20 kdg cukorral megfőzünk, majd kihűtjük
Miután kihült 25 dkg margarinnal kikeverjük.

A tésztához:
  • 4 dl cukros tejben
  • 5 dkg élesztőt felfuttatunk
  • 90 dkg lisztet
  • 9 evőkanál porcukrot
  • 3 evőkanál olajat
  • csipet sót
  • 3 tojás fehérjét összegyúrunk
A tésztát 6 cipóba osztjuk - nem kell keleszteni, hanem téglalap alakúra nyújtjuk, majd megkenjük a krémmel, felcsavarjuk, 3-3 szálat összefonunk. Hasonló képpen készítjük el, mint az ostoros kalácsot. Miután elkészült a fonat, 3 felvert tojássárgával megkenjük a vekniket és 170 - 180 fokos sütőben kb. 40 percet sütjük.

Feltétlenül várjuk meg míg kihül, hiszen a pudingnak vissza kell dermednie.

LinkWithin