Ahogy amit én főzök

Üdvözlöm a betérőket!
Blogom írásának elsődleges célja az, hogy az örökké elvesző receptjeim - melyek legyenek akár cetlire, füzetbe, számítógépre be- és legyezve - elérhetővé válljanak. Ez azért nem jelenti azt, hogy rendetlen lennék, de már annyi mindent készítettem, hogy sokszor nem is emlékszem az ételre, süteményre egyáltalában hogyan is nézett ki!

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: piskóta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: piskóta. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. április 5., hétfő

Somlói galuska


A kedvencem! Meg tudnám enni éjjel-nappal, a hét minden napján. Egy adaggal szoktam készíteni, de az akkor általában 2-3 napra is elég. Nincs vele sok macera, de több összetevőből áll, viszont ha  mindent bele teszünk, jól össze rakjuk, akkor valami mennyei. Ennél a sütinél szeretek túlzásokba esni, mert nekem soha nem elég rumos, soha nem elég csokis és így tovább.
Előkészülök: a sütőt előmelegítem 180 fokra, majd  a tepsit  sütőpapírral kibélelem (sütőpapír hiányában lehet a tepsit olajozni és szalvétával kibélelni: a mamám így süt már ezer éve és jó, de lehet a sütőt kiolajozni és liszttel, vagy morzsával meghinteni).

Először is 3-3 tojásból piskótát sütök: sima, diós és kakaós piskótát.

Piskóta
3 tojás szétválasztva
3 ek. cukor (vagy 6 dkg cukor)
3 ek. liszt (vagy 6 dkg liszt)


A tojások fehérjét egy csipet sóval felverem habnak, majd kanalanként hozzá adom a cukrot - közben folyamatosan verem -, a tojások sárgáját, ezt követően a lisztet habverővel finoman bele keverem. Mindig egy irányba keverjük a habot, így nem törik össze. A masszát a tepsibe öntöm, majd kb. 15 perc alatt 180 fokon megsütöm.

Ehhez a süteményhez 3 féle piskótára van szükségünk: sima-diós-kakaós. A diósnál és a kakaósnál elveszek a lisztből és a dióval, illetve kakaóval pótolom. Összesen tehát 9 darab tojást használok el. Én a nagy gáztepsiben szoktam sütni, 3 tálban készítem a piskótát, a masszákat egyszerre - segítséggel öntöm bele a tepsibe és együtt sütöm. Mikor kész, rácsra teszem, kihűtöm.

Miköben sül a tészta, elkészítem a cukorszirupot: 1,5 - 2 dl vizet 15-20 dkg cukorral és egy kevés rumaromával felfőzök. Akkor jó, amikor már ragad a gőz. A megmosott mazsolát ebbe a szirupba áztatom. Elkészítem a pudingot: 3 csomag vanília pudingot főzök meg kb. 1,2 liter tejben, amihez cukrot és vaníliás cukrot is adok.
10-15 dkg diót fogok, amiből a felét durvára, másik felét finomra aprítok.
Csoki öntetet készítek: 8 evőkanál víz, 5 evőkanál cukor, 5 evőkanál kakaópor, 1-2 evőkanálni vaj (elhagyható). Természetesen vízzel higíthatjuk ha sűrűnek találjuk.
A legvégén felverem a tejszínt habnak, de lehet flakonosat is használni.
Össze állítom a süteményt:
  1. az első piskóta lapot egy mélyebb tepsibe teszem
  2. meglocsolom a cukorsziruppal - mehet rá a mazsola is -
  3. bőven megkenem a pudinggal - jó vastag legyen -
  4. megszórom a dióval
  5. majd jön a következő piskóta és folytatom a rétegezést
  6. a legutolsó lapot szintén meglocsolom a cukorsziruppal és megkenem a pudinggal
  7. legvégül kakaóport hintek a tetejére és egy napot érlelem a hűtőben
Ha türelmesek vagyunk és nagyon szépen szeretnénk tálalni, akkor fagylaltos kanállal gombócokat vágunk ki a süteményből (5-6 gombócot teszünk a tányérra), csokiöntetet és tejszínhabot adunk hozzá, én jobban kedvelem, ha egy kicsit rusztikus, ezért nagykanállal darabolom fel, egy tálba teszem, csokiöntetet teszek rá, és tejszínhabot.



2010. január 25., hétfő

Mennyei csokis

A hét végén disznóvágás volt, így nem sokat voltam a konyhámban, de vasárnapra akkor is kell valami süti. Persze kérdeztem a családot, hogy mi legyen? Ilyenkor a válasz: "mindegy, csak valami kakaós legyen". Na tessék. Szerintem mindenkinél ez a helyzet, "mi legyen az ebéd", "mit süssek"? Ilyenkor a válasz "mindegy". Aztán amikor készen van, akkor biggyedt ajkakkal mondják, hogy nem éppen erre gondoltak.
Na - gondoltam - most kaptok csokit, kakaót, amit akartok.



Kigondoltam, hogy kakaós piskóta lapot fogok sütni, amit finom tejszínes krémmel töltök meg. Így a sütő tepsijét sütőpapírral kibéleltem, majd a sütőt 180 fokra melegítettem elő.
5 tojásból kakaós piskóta tésztát készítettem az alábbiak szerint:

      5 tojás fehérjét habnak vertem fel, közben apránként hozzá adtam
      5 ek. cukrot és egy csipet sót
      5 tojás sárgáját egyenként jól beledolgoztam, majd kézzel belekevertem
      4 ek. liszt és 2 ek. kakaópor elegyét

Az elegyet beleöntöttem a tepsibe, tetejét elsimítottam és betettem a sütőbe, 15-20 perc elteltével kivettem, a papírt lehúztam az aljáról és rácson kihűtöttem.

Miközben a piskóta sült, elkészítettem a mennyei csokikrémet:

     kb. 1 liter habtejszín
     2 vaníliás cukor
     2 habfixáló (nem fontos, de biztos ami biztos!)  Ezt előbb felvetem, majd hozzá adtam
     cukrozott (instant) kakaóport  (amennyit gondolsz, hogy már jó a színe) és tovább vertem

A kész krémet betettem a hűtőbe, majd amikor kihült a piskóta, megkentem vele a lapot. Ezt követően a ketté vágtam és egymásra tettem a lapokat. Így egyben betettem a hűtőbe még "érni".
Délután felváltva toporgott a család a hűtőszekrény előtt, hogy "mikor lehet már...?".
Felvágtam a süteményt, mindegyikre egy pötty tejszínhabot tettem, tetejére vékonyra vágott narancshéjjat szórtam.



Hát tényleg mennyei volt!

LinkWithin