Ahogy amit én főzök

Üdvözlöm a betérőket!
Blogom írásának elsődleges célja az, hogy az örökké elvesző receptjeim - melyek legyenek akár cetlire, füzetbe, számítógépre be- és legyezve - elérhetővé válljanak. Ez azért nem jelenti azt, hogy rendetlen lennék, de már annyi mindent készítettem, hogy sokszor nem is emlékszem az ételre, süteményre egyáltalában hogyan is nézett ki!

2010. április 22., csütörtök

Savanyú tojás


A világ legegyszerűbb étele. Sőt, a leggyorsabban elkészíthető is: kb. 10 perc. Tettem-vettem itthon, ráadásul egyedül is voltam, így hát nem is igen töprengtem azon, hogy mit is egyek? Fogtam két tojást és elkészítettem ezt:

  1. Először is egyvilágos  rántást készítettem - zsiradék, liszt -, majd babárlevelet dobtam bele és egy teáskanál őrölt paprikát. Jól elkevertem, majd vízzel felöntöttem, kiforraltam. Természetesen sóztam, ízesítettem.
  2. Adtam hozzá egy kevés ecetet, amivel ismét  kiforraltam.
  3. A két tojást megtörtem és bele engedtem az ecetes rántásba. A fedőt rátettem, magától szépen megfőtt. Én akkor szeretem, amikor még nem teljesen kemény a sárgája, de már nem is folyós. Friss kenyérrel ettem:)

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin