Ahogy amit én főzök

Üdvözlöm a betérőket!
Blogom írásának elsődleges célja az, hogy az örökké elvesző receptjeim - melyek legyenek akár cetlire, füzetbe, számítógépre be- és legyezve - elérhetővé válljanak. Ez azért nem jelenti azt, hogy rendetlen lennék, de már annyi mindent készítettem, hogy sokszor nem is emlékszem az ételre, süteményre egyáltalában hogyan is nézett ki!

2010. március 23., kedd

Reneszánsz élménybirtok - egy kis kedvcsináló



Ezek a gyönyörű képek Bikalon a Reneszánsz Élménybirtokon készültek. Egyik-másik  képen látszik, hogy a munkálatok még folynak, de az április 1-jei nyitásra 99 %-ban készen lesz a Birtok. A Puchner Kastély honlapján további érdekességek találhatók!

2010. március 18., csütörtök

Napfényes délután!

Ma délután nem volt jobb dolgom, mint fényképezőgéppel a kezemben kint sétálgattam az udvaron és vártam az ihletet, hogy mit is fényképezzek le. Nagyon szép napsütéses idő volt, aki ma sétálással, kirándulással tudta tölteni az idejét az igazán szerencsésnek mondhatja magát.

Séta közben vettem észre, hogy a halak is a felszín közelében úszkáltak, dobtam be egy adag szárított kenyérkockát, azt csipkedték. Sajnos sem a látványt, sem a csámcsogó hangot nem tudom így vissza adni, de érdekes nézni, hallani őket.




Nem egy gusztusos látvány, de ez is a természethez tartozik. Remélem idén sok béka lesz, mert az enyhe tél miatt valószínűleg el fognak bennünket lepni a szúnyogok. A melegebb idő beköszöntével a békák hangos brekegése az este és az éjszaka szerves része. Egyébként a békák nagyon jó meteorológusok is, hiszen már időben jelzik az eső közeledtét. Meleg nyári estéken egy pohárka finom borral a teraszon ücsörögve a legjobb zenei aláfestés.








Az idei év első gidájával a legkisebb lányom ismerkedik, vagy a gida vele?






Egy kis csizmaszagolás











"Unio"-s kecskejátszótér! Mert ugye az állatnak is biztosítanunk kell a megfelelő mozgásteret, mozgáslehetőséget, kellő kilátást a farönkök tetejéről a tájra :) A kiskecskék rivalizálós, erőfelmérős, verekedés, magasugrós, távolbaugrós színtere az elkerített területen belüli fák csonkjai.











Diós-körtés kevert


Diós-vaníliás szelet néven készítettem multkoriban ehhez hasonló süteményt, amit egy női magazinból készített el előbb a Barátosném, majd én is kipróbáltam. Ha valaki össze szeretné hasonlítani a két receptet, nem sok eltérést talál, csupán annyi, hogy ebben nincs tojás.

Diós-körtés kevert
15 dkg liszt
15 dkg cukor
1 csipetnyi fahéjj (elhagyható)
6 dkg darált, vagy durvára vágott dió
2 dl tej
2 dkg olvasztott vaj
1 sütőpor
1 db körte apró kockákra vágva.

A sütőt 200 fokra előmelegítettem, a formát vajjal kikentem. Az összes hozzávalót egy tálban összekevertem, öntöttem a formába, tettem a sütőbe és 25 perc múlva már ki is vettem. Porcuorral meghintettem és már lehetett is enni!


A gyerkőcöknek pedig muffin formában is sütöttem egy adagot, így délután ezt tudták majszolgatni az udvaron, sőt holnap uzsonnára is marad (18 db lett 1 adagból). Bármilyen sütemény megsüthető muffin papírban, vagy formában!

Paradicsomos húsgombóc


Gyermekkorom egyik kedvenc étele. Sőt a nagyapám is nagyon szerette, így hát mi mindig közös tányérból cseresznyéztünk. Nyáron természetesn paprikába töltöm a gombóckákat, de mivel nem vagyok oda a "kultimultikban" télvíz idején árult primőr agyonvegyszerezett dolgokért, ezért nincs rajta a paprika kabátka. Sokan nem is kedvelik a paprikát - ahogy a gyerkőceim is csak a gombócot eszik meg -, ezért így is elkészíthető, nincs semmi  különbség. A paprikába töltött gombócnak talán annyi előnye van a "meztelennel" szemben, hogy nem esik szét főzés közben, ami néha-néha előfordul.

Húsgombóc
kb. 50 dkg darált hús
1 fej hagyma
10-15 dkg rízs
só, bors
1 db tojás

1. Nem mindenki tesz hagymát a húsgombócba, én így láttam otthon, ezért mindig teszek bele hagymát. A hagymát megpucolom, apró kockákra vágom. A rízst megmosom. A darált húst, hagymát, rízst, tojást és a fűszereket összekeverem. Gombóckákat formálok belőle.
2. Házi paradicsomlevet használok, 9 dl-t tettem egy lábasba és mivel elég sűrű a lé, adtam hozzá egy evés - kb. 3 dl - vizet is. A  lébe tettem sót, cukrot. Ha igazán pikáns, finom ízt szeretnék kapni, akkor teszek bele egy fél fej hagymát és egy kis darab zellert is. Most ezeket kihagytam. Ebbe a lébe teszem bele a gombócokat főni. 3/4 óra alatt meg is fő. Ezt követően a gombócokat kiszedem a paradicsomos  léből és mártás sűrűségűre berántom. Jól kiforralom, ízesítem ha kell sóval, cukorral, a gombócokat vissza teszem. Tálalásnál főtt burgonyát adhatunk hozzá. Én leginkább friss kenyérrel szeretem.




Galuska (nokedli)


Egy fazékban vizet tettem fel, amibe sót és egy kevés olajat tettem. Miközben a víz melegszik, csak akkor állok neki a nokedlit elkészíteni.

Galuska
2 db tojás
kb. 40 dkg liszt
víz

A tojásokat egy tálba beleütöm, felverem, sózom, majd hozzá adom az előzőleg megszitált lisztet. Fakanállal összekeverem, adok hozzá vizet, de csak annyit, hogy könnyen keverhető legyen. Nem jó ha túl folyós, sem ha túl betonkemény. Nem baj, ha nincs teljesen kidolgozva, nem is kell. A forrásban lévő vízbe szaggatom. Ehhez használhatunk nokedli szaggatót, vizezett deszkát: ekkor ki smennyiséget a deszkára teszünk, és késsel szaggatjuk a forró vízbe, de szaggathatjuk kanállal is.
Amikor feljön a galuska a víz felszínére, akkor még kb. 2-3 perc és készen is van. Leszűröm, átöblítem, kevés olajjal összekeverem, hogy ne ragadjon össsze.

Tejfölös gombapaprikás galuskával


Tegnap - végre - kisütött a nap, a téli nyomott hangulatot egy pillanat alatt elűzte még a környékünkről is. Délelőtt egyedül voltam itthon, így gondoltam egy ablakpucolás, kis ilyen-olyan takarítás belefér a délelőttömbe. Ha takarítok akkor vagy nem főzök, vagy valami gyorsat ütök össze. Így készült a tejfölös gombapaprikás galuskával. Gyors, kiadós, ráadásul  nagyon szeretem.

Gombapaprikás
1-2 fej hagyma
kb. 50 dkg gomba (most csiperkét használtam)
petrezselyem
kakukkfű
1 ek. liszt
tejföl
tejszín

A gombát megmostam, megpucoltam és vastagabb szeletekre vágtam, hiszen főlés közben vizet veszít, össze fog esni. A hagymát felkockáztam. Olajat tettem a lábosba, rátettem a hagymát, arany színűre pirítottam. Lehúztam a kályháról, pirospaprikával meghintettem, jól összekevertem, 3 ek. lecsót tettem hozzá és egy kevés vizet. A lecsó elhagyható, de nekem van még egy jó pár üveggel, ezért a pörköltalapot lecsósan készítettem el. Sóztam, borsoztam. Közepes lángon főztem, majd rátettem a gombát, utánasóztam, egy hangyányi vizet öntöttem még alá. Miközben főtt a gomba, petrezselymet aprítottam, az 1 ek. lisztet tejföllel és egy kevés vízzel kikevertem. A gomba kb. 15 perc alatt megfőtt, rádobtam a petrezselymet, 1 mokkás kanál kakukkfüvet, a tejfölös habarást. A legvégén egy kevés főző tejszínt öntöttem bele, ettől krémesebb lett az állaga és "lekerekítette" az ízeket.

2010. március 17., szerda

Sütőtök krémleves



Nem tudok leves nélkül lenni, ha mást nem is, de levest kell ennem minden  nap! Volt itthon még sütőtök a pincében, egy negyedből levest készítettem, a többit megsütöttem a gyerkőcöknek. Kicsi koruk óta nagyon kedvelik a tököt sütve, az utóbbi időben viszont rákaptam ők is a levesre. Ez a tök különösen finom, édes ízű volt.

Sütőtök krémleves
egy darabka tök
vaj
só, bors
víz, vagy zöldségleves
tejszín

A tököt szeletekre vágtam, vajon megpároltam, sóztam, borsoztam, majd zöldséglevessel engedtem fel. Éppen annyi folyadékot öntöttem rá, hogy két újjnyira ellepje. Szép lassan puhára főztem. Miután megfőtt botmixerrel össze mixeltem, ezt egy kevés zöldséglével, majd tejszínnel engedtem fel. Kiforraltam, a sütőben kenyérkockákat pirítottam. Ha van otthon, akkor szárazon pirított tökmaggal is tálalhatjuk.

Kenyértésztában sült virsli


Ez a kis nasi sem ma készült, hanem már szombaton, de annyi felé kellett rohangálnom az utóbbi napokban, hogy nem volt időm feltenni és megosztani ezt az egyszerű, de finom nasit.

Kenyértészta
50 dkg liszt
1 kk. só
1 ek. cukor
2,5 dkg élesztő
2-2,5 dl víz
4 dkg vaj
1 tojás a teteje kenéséhez

A tésztát dagasztjuk, letakarva a kétszeresére kelesztjük. Ezt követően 5 mm vastagságúra nyújtjuk, én köröket nyújtottam, nyolcadoltam, majd fél virsliket tekertem bele. A másik elkészítési mód, hogy kétújjnyi csíkokat vágunk és abba tekerjük bele az egész virsliket úgy, hogy a tészta egy picit fedje a másikat.
A tetejét tojással megkentem, előmelegített sütőben 185 fokon 15-18 percig sütöttem. Ízlés szerint szezámmal, köménnyel lehet megszórni a tetejét.

2010. március 14., vasárnap

Máglyarakás


A maradékhasznosítás egyik legjobb példája lehetne a máglyarakás, hiszen maradék kalácsból, kifliből, diós süteményből el lehet készíteni, nem igényel sok és drága hozzá valókat és különösen ügyesség sem kell hozzá. Én maradék kalácsot használtam hozzá.

Máglyarakás
kb. 20-25 dkg kalács (5-6 db kifli)
3 db tojás
3 dl tej
3 dkg olvasztott vaj
5-6 ek. cukor
vaníliás cukor (elhagyható)
10 dkg darált dió
mazsola (én birsalma sajtot használtam)
3-4 evőkanál barack lekvár
1-2 szem alma

1. A tojásokat szétválasztottam, a sárgáját a cukorral, tejjel, olvasztott vajjal összekevertem, a felszeletelt kalácsokat ebbe beletettem.
2. A jénai alját kikentem egy kis vajjal, majd rátettem egy réteg kalácsot - vigyázzunk, ne legyen pempős a kalács! - meghintettem darált dióval, egy kevés apróra vágott birsalma sajtot tettem rá,  majd rétegeztem amíg el nem fogyott. A legutolsó réteg tetejére vékonyra szeletelt almát helyeztem. A tetejét egy pici cukorral szórtam meg. Jó meleg sütőben kb. 30 percig sütöttem.
3. A tojások fehérjét felvertem habnak, tettem bele 4 evőkanál lekvárt, amit a legalacsonyabb fokozaton dolgoztam bele, rásimítottam a sütemény tetejére és vissza tettem a sütőbe. A sütőt alacsonyabb fokozatra tettem, kb. 10-15 percet sütöttem még.
4. A megmaradt lekváros tojásfehérjét apró halmokban megszáríthatjuk a sütőben, de nyersen is finom!

2010. március 11., csütörtök

Figurás kalács szülinapra

Szanter fantasztikus, aprólékosan kidolgozott süteményeket készít kalács tésztából. A hét végén a szomszéd kislány születésnapjára készítettem ezeket:



































Az óvodában szőlő volt a kislány jele, nagyon örült neki.






































Érdemes Szanter blogját megnézni, mert nagyon aprólékosan készíti "műveit". Azon kívül nagyon szép természetfotó is található az oldalán

Derelye (barátfüle)



Igazi csapatmunka volt a mai ebéd elkészítése. A gyerekeim egész évben nem betegek, de ilyenkor - év elején - mindegyik megnáthásodik és köhög. Eddig a kicsi volt itthon és a középső ment az óvodába, ma viszont csere volt. Mondhatni "melegváltás" volt. Noémi nagyon szereti a barátfülét, ezért ma azt készítettem, hozzá pedig lencse levest.
Reggel kitakarítottunk, addig főtt a leves - egy kis füstölt oldalas is került bele - és a krumplit is feltettem főni héjjastól.

Az összetört burgonyát sóval, egész tojással, 1 ek. zsírral és liszttel jól összedolgoztam. Annyi lisztet adtam hozzá, hogy jól gyúrható tésztát kapjak. Ezt követően kinyújtottam, darabokra vágtam, majd megtöltötte a kislánykám:







Derelye

3 db nagy héjjában főtt burgonya lereszelve, vagy összetörve
1 db tojás
1 ek. zsír vagy olaj
só - ízlés szerint
liszt


Szeretek a gyerekekkel főzni, egyrészt mert nem töltik tétlenül a napot, tanulnak közben, örömüket lelik benne és hamarabb megy az idő is. Persze ha fiúk lennének, akkor nem ösztönözném őket  a konyhai és háztartási munkálatok elsajátítására, de mivel  lányokról van szó, szeretném felkészíteni őket a női teendők ellátására.
A tésztát forrásban lévő sós vízben kifőztem, pirított morzsában megforgattam.




Diós-vaníliás szelet


Vasárnap, miközben készült az ebéd, ezt a süteményt készítettem. Szombaton Zsuzsa barátném kislányának volt a születésnapja és barátnémnál ettem ilyen süteményt. Nagyon ízlett, de biztos voltam benne, hogy ehhez hasonlót már én is készítettem. A recept az egyik női magazin konyha számában volt benne.
Miután hazajöttem, nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy honnan is ismerem ezt a sütit. Még jó, hogy a lánykáim is szoktak segíteni a konyhában, nagyobbik lányom mondta, hogy a "diós-körtés kevert" az hasonlít erre a legjobban.
Valóban, Gondaanyu készítette ezt a sütit, utána mi is rákaptunk az őszi-téli időszakban, mert volt otthon hozzá minden. A két recept között annyi  a  különbség, hogy a korábbi változatnál nem volt benne tojás, ebbe viszont tettek.És nem volt rajta krém és hab, erre tettek. Állíthatom, hogy krém és hab nélkül is nagyon finom.

Diós-vaníliás szelet
Tészta:
3 tojás
10 dkg list
10 dkg cukor
10 dkg darált dió (inkább durva, mint finom)
csipet fahéj
1 dl tej
1 dl olaj
fél csomag sütőpor

Krém:
2,5 dl tej
vaníliás puding
3 ek. cukor
vaníliáscukor
20 dkg vaj
3 tojás sárgája
15 dkg porcukor

Tojáshab:
3 tojás fehérje
12 dkg cukor
reszelt csoki (elhagyható)



1. A tojásokat ketté választottam. A sárgájából, tejből, olajból és a liszt feléből egy pépet készítettem. 
2. A maradék lisztet, diót, fahéjat, sütőport összekvertem és a tojásos péphez adtam.
3. A tojások fehérjét a cukorral kemény habbá vertem és óvatosan összekevertem a többi eleggyel.Sütőpapírral bélelt tepsibe öntöttem, majd 160 fokon 35-40 percig sütöttem.

4. Megfőztem a krémet: tejből, pudingporból és a cukorból. Közben a vajat a tojások sárgájával és a porcukorral habosra kevertem. Miután kihült a puding, hozzá kevertem.
5. A tojások fehérjét felvertem, közben apránként hozzá adagoltam a 12 dkg cukrot.

A kihűlt tésztára rákentem a vajjal  kikevert pudingos krémet, a tetejére tettem a habot. Csokireszelékkel szórtam meg.



2010. március 10., szerda

Roston sült pulykamell tejszínes gombamártással és trikolor tésztával

Már szombaton elkészítettem a trikolor tésztát, így a leves és a tésztához való elkészítése volt nagyjából a "fő" feladat. Persze a sütemény is közben szép lassan elkészült.


1. Tejszínes gombamártás Az apróra vágott hagymát vaj és olaj elegyén megfuttattam, majd hozzá adtam a kockákra vágott gombát (erdei gombából fantasztikus). Sóztam, borsoztam, majd megpároltam. A felesleges folyadékot el lehet párologtatni, de egy kanálka lisztel is el tudjuk "tüntetni", egy merőkanálnyi levessel és tejszínnel felöntöttem, apróra vágott petrezselymet, kakukkfüvet adtam hozzá. Kiforraltam, tálalásig melegen tartottam.

2. Roston sült pulykamell A hús előkészítése nem volt időigényes, korábban úgy tettem el a húst a fagyasztóba, hogy már eleve fel volt szeletelve. Nem szeretem a húst klopfolni, inkább vékonyabb szeleteket vágok, akármilyen más módon elősegítem a rostok felpuhítását (pld. pácolás), de a klopfolóval inkább diót török. Szóval picit sóztam-borsoztam a húsokat, majd natúr szeleteket sütöttem. Ehhez beleforgattam liszte - de nem az volt a cél, hogy vastagon lisztes legyen, csak éppen hogy - majd hirtelen kisütötem mindkét oldalát. Egy kisebb tepsibe helyeztem, alufóliával letakartam.



Trikolor tészta


Talán ez az étel is mehetne a "hogyan etessük meg a családot zöldséggel" kategóriába. Semmi bonyolult és ördöngös dolog nincs az egészben, megeszik, mert nem látják, hogy miből is készül. Ez főleg a páromra igaz, mert ő nem eszi meg a spenótot, a középső leánykám pedig nyár óta nem szereti a paradicsomot! Kicsi babaként még a belepkája is csupa paradicsomlé volt, mert annyira ette ott és úgy ahogy érte.

Szóval egy egyszerű gyúrt tésztát készítünk: egy hagyományosat, egy parajpüréset és egy paradicsom püréset.

Gyúrt tészta
1 db tojás
liszt (kb. 10-15 dkg)
egy kevés olaj (elhagyható)
paradicsom püré
paraj

Felverem a tojást amibe sót tettem, majd hozzá adom a lisztet és kemény, de gyúrható tésztát készítek.A tésztát kinyújtom, szikkasztom, szélesebb csíkokra, majd 5-6 mm széles metéltre vágom. Szikkasztani lehet a csíkokra vágást követően is.
A zöld színű tészta és a piros színű tészta csupán csak anníiban tér el, hogy a felvert tojásthoz adom a spenótot vagy a paradicsom pürét, majd a lisztet. A tészta színének erőteljessége természetesen függ a hozzá adott színanyag mennyiségétől is. Ezek a tészták több lisztet vesznek fel, mint a sima, csak tojással készülő tészta.


Én ezt most géppel  nyújtottam (5-ös vastagságis), majd azzal is készítettem a széles metéltet. Kifőzése megegyezik a gyúrt tészta kifőzésével: bő, forrásban lévő sós vízben főztem  ki.

Gyarapodunk, gyarapodunk...


Nem indultunk hízásnak, de nem is a pénztárcánk vastagodott meg, hanem az állomány! 3 kis lénnyel lettünk többen, ő itt Pille névre hallgató kislány! Igazán kalandos a története:

Testvérével együtt vasárnap délelőtt látta meg a napvilágot. Elég elevennek bizonyult mind a kettő, de a bátyuskája kicsit rámenősebb, erősebb, olyan kis tülekedős fajta, aki nem igazán akart osztozkodni az anyukán. Szegénykét mindig félretolta, elette előle a betevő tejet.


Estére igencsak legyengült, ezért a párom kibélelt egy dobozt szalmával és délután 4 óra körül behozta "szobakecskének". Olyannyira le volt gyengülve, hogy sem állni nem tudott, de még a kis fejecskéje is csak nyeklett-nyaklott.  Cumisüvegből (inkább kólás) kecske tejet adtunk neki, 3 óránként etettük. Este a 10 órás etetés már rendben zajlott, állt a lábán, egyedül tudott cuclizni, szépen elmekegtünk egymásnak.



Hétfőn délután már vissza is vittük az anyukájához, már egyedül is boldogul.

2010. március 5., péntek

Jön a tavasz!

Már nagyon várjuk. Nyílik a krókusz, mintha zöldebb lenne a fű, a napnak már nem csak fénye van, hanem érzem ahogy süt. Miután elolvadt a hó, kiengedtük az állatokat is,  télen egy nagy körbekerített füves részen vannak, de ilyenkor csak szárított takarmányt kapnak.

2 kecske - és persze az előtérben lévő gida is - kivételével valamennyinek hamarosan gidái lesznek. Lényeges a jó takarmány, hogy a zsíros tejjel kellő képpen tudják a kicsinyeiket táplálni. A jó idő beáltával egész nap kint legelésznek, csak éjszakára kerülnek körbekerített, fedett részre.



És persze a ház őrzője is vigyáz rájuk:


Jól eső érzéssel tölt el, ahogy kinézek az ablakon és láthatom az állatokat. Jó érzés gondoskodni valakiről - nem valamiről! - ők is nagyon hálásak, meghálálják a gondozást, törődést. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy egészségesek, gyarapodnak, sokasodnak, ellátnak tejjel, amit fel tudok használni.
A gyerekeim is más szemmel néznek az állatokra, gondoskodnak róluk, szeretik, símogatják, becézgetik őket. Ha engedném, akkor talán a giliszta és a vakond is házi kedvenc lenne.

2010. március 2., kedd

Daragaluska



A vasárnapi ebéd első fogása - természetesen - húsleves volt. Disznóhúsból, csontból és kacsa aprólékból főztem, jól be is zöldségeltem. A gyönyörű, aranysárga levest nem akartam elrontani holmi cérnametélttel, vagy más apró tésztával, ezért daragaluskát készítettem. A levesből egy kisebb edénybe szűrtem le levest, ebben főztem ki a galuskákat:

Daragaluska
1 db tojás
5 -5,5 evőkanál búzadara

Házi tojást használok, így hát egy szép nagy tojást választottam. Alaposan megmostam, megtöröltem, majd egy tányérba felvertem, a sót hozzá adtam. 2-3 ek. búzadarát adtam hozzá, amivel tovább vertem, majd a maradékot is. Egy kissé lágy masszát kaptam, de még hagytam állni jó fél órát. A leszűrt leves közben felforrt, kávés kanállal szép kis galuskákat szaggattam a levesbe. A pár perces főzés során szépen megpuhultak és megduzzadtak.





LinkWithin