Ahogy amit én főzök

Üdvözlöm a betérőket!
Blogom írásának elsődleges célja az, hogy az örökké elvesző receptjeim - melyek legyenek akár cetlire, füzetbe, számítógépre be- és legyezve - elérhetővé válljanak. Ez azért nem jelenti azt, hogy rendetlen lennék, de már annyi mindent készítettem, hogy sokszor nem is emlékszem az ételre, süteményre egyáltalában hogyan is nézett ki!

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: száraz pác. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: száraz pác. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. január 22., péntek

Omlós, sült őz comb



Tegnap apósom hozott egy szép őz combot, hogy csináljam meg ebédre. Örültem neki, mert neki jó főzni, szívesen eszi a főztömet, nem válogat. Csak egy a bibi, ha valami újdonságot csinálok, akkor anyósomat nyaggatja, hogy "ő is csináljon olyant". Hát nem bonyolítottam túlságosan a dolgokat. Még tegnap este bepácoltam (száraz pác): bekentem mustárrsal, hárombors keverékkel, szegfűborsot és babérlevelet is tettem rá (ezeket is a tepsibe raktam), aztán folpackba csomagoltam, hűtőbe tettem.
Már korán reggel niláttam, megtisztítottam és feldaraboltam
  • 3 fej hagymát (félfülre vágtam),
  • 5 gerezd fokhagymát (egészben hagytam),
  • 2 kisebb sárgarépát (félkarikára vágtam),
  • 1 petrezselyem gyökeret (félkarikára vágtam),
  • kis darab zellert (vékony szeletekre vágtam).
Egy serpenyőbe olajat tettem, a zöldségeket egy kissé megpirítottam. Miközben pirult, a húsról - amibe a csont is benne volt, így is sütöttem meg - leszedtem a szegfűborsot és a babérlevelet, kissé letöröltem róla a pácot. A megpirult zöldséget egy tepsibe öntöttem, majd a serpenyőbe a húst megkérgeztem - körbe sütöttem -. A húst a zöldségágyra helyeztem, kevés vizet, olajat, házi paradicsomlevet  (kb. 2 dl) és házi meggy lekvárt (3 ek) adtam hozzá. Alufóliával lefedve 200 fokon közel 1,5 órát sütöttem.



Puha, porhanyós húst kaptam. A tepsiben visszamaradt zöldségféléket visszaöntöttem a serpenyőbe és botmixerrel egy kicsit össze turmixoltam, de csak annyira, hogy sűrűbb - mártásos - állagú legyen és ne teljesen pürés, hanem darabos maradjon. A pikáns íz fokozására - csak édes borom volt itthon, száraz sajnos nem - tettem bele még 3 evőkanál meggy lekvárt. Nagyon szép színt adott a mártásnak és az íze is fantasztikus lett.


Köretként főtt vajas burgonyát és diós gombócot készítettem. A gombóchoz a következő alapanyagokat használtam:
  • 2 dl darált dió (egy részét finomabbra a másik részét durvára darálva, darabolva)
  • 4 dl morzsa
  • 2 db tojás

  • 2 dl főző tejszín


  • só, bors

Az alapanyagokat összegyúrtam és kisebb gombócokat csináltam. Sós, forrásban lévő vízben főztem ki. Ezt a gombócot bármilyen más mártásos ételhez fel lehet tálalni.

Apósom nagyon meg volt elégedve, ízlett neki minden. Tényleg nagyon egyszerűen elkészíthető és nagyon finom! Akár marhahúsból is elkészíthető.

LinkWithin