Ahogy amit én főzök

Üdvözlöm a betérőket!
Blogom írásának elsődleges célja az, hogy az örökké elvesző receptjeim - melyek legyenek akár cetlire, füzetbe, számítógépre be- és legyezve - elérhetővé válljanak. Ez azért nem jelenti azt, hogy rendetlen lennék, de már annyi mindent készítettem, hogy sokszor nem is emlékszem az ételre, süteményre egyáltalában hogyan is nézett ki!

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kalács. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kalács. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. április 5., hétfő

Kalácstésztából nyuszifej


Az ötletgazda: Szánter, aki kalácstésztából alkotja műveit. Minden évben igyekszünk "elkápráztatni" a locsolókat valami nem mindennnapi ajándékkal. A piros tojás snassz, mindenhol azt kapnak. Az elmúlt évben a kifújt tojásokat szalvéta technikával díszítettük, idén pedig nyuszifejeket készítettünk.
További érdekességeket Szánter blogjában találsz.


2010. március 14., vasárnap

Máglyarakás


A maradékhasznosítás egyik legjobb példája lehetne a máglyarakás, hiszen maradék kalácsból, kifliből, diós süteményből el lehet készíteni, nem igényel sok és drága hozzá valókat és különösen ügyesség sem kell hozzá. Én maradék kalácsot használtam hozzá.

Máglyarakás
kb. 20-25 dkg kalács (5-6 db kifli)
3 db tojás
3 dl tej
3 dkg olvasztott vaj
5-6 ek. cukor
vaníliás cukor (elhagyható)
10 dkg darált dió
mazsola (én birsalma sajtot használtam)
3-4 evőkanál barack lekvár
1-2 szem alma

1. A tojásokat szétválasztottam, a sárgáját a cukorral, tejjel, olvasztott vajjal összekevertem, a felszeletelt kalácsokat ebbe beletettem.
2. A jénai alját kikentem egy kis vajjal, majd rátettem egy réteg kalácsot - vigyázzunk, ne legyen pempős a kalács! - meghintettem darált dióval, egy kevés apróra vágott birsalma sajtot tettem rá,  majd rétegeztem amíg el nem fogyott. A legutolsó réteg tetejére vékonyra szeletelt almát helyeztem. A tetejét egy pici cukorral szórtam meg. Jó meleg sütőben kb. 30 percig sütöttem.
3. A tojások fehérjét felvertem habnak, tettem bele 4 evőkanál lekvárt, amit a legalacsonyabb fokozaton dolgoztam bele, rásimítottam a sütemény tetejére és vissza tettem a sütőbe. A sütőt alacsonyabb fokozatra tettem, kb. 10-15 percet sütöttem még.
4. A megmaradt lekváros tojásfehérjét apró halmokban megszáríthatjuk a sütőben, de nyersen is finom!

2010. március 11., csütörtök

Figurás kalács szülinapra

Szanter fantasztikus, aprólékosan kidolgozott süteményeket készít kalács tésztából. A hét végén a szomszéd kislány születésnapjára készítettem ezeket:



































Az óvodában szőlő volt a kislány jele, nagyon örült neki.






































Érdemes Szanter blogját megnézni, mert nagyon aprólékosan készíti "műveit". Azon kívül nagyon szép természetfotó is található az oldalán

2010. január 13., szerda

Gyors kalács pudinggal



Akármit is szeretnék sütni, a családnak természetesen mindegy, "csak kakaós legyen"! Szóval a kakaós csiga, kalács, kakaós lepény, muffin, felfújt, akármi, csak kakaós legyen. A multkor Zsuzsa barátném hozta ezt a kalácsot, hogy kóstoljam meg, biztos ízleni fog. Hát ízlett. Így hát elkértem a receptet és meg is sütöttem. A kalács olyan gyorsan fogyott, hogy az utolsó szeletnél, már a villanyt kellett lekapcsolnom... - ahogy mondani szokták.
Recept a pudingos krémhez:
  • 6dl tejben
  • 2 csomag pudingot (lehet más-más, de egyazon izű puding is)
  • 20 kdg cukorral megfőzünk, majd kihűtjük
Miután kihült 25 dkg margarinnal kikeverjük.

A tésztához:
  • 4 dl cukros tejben
  • 5 dkg élesztőt felfuttatunk
  • 90 dkg lisztet
  • 9 evőkanál porcukrot
  • 3 evőkanál olajat
  • csipet sót
  • 3 tojás fehérjét összegyúrunk
A tésztát 6 cipóba osztjuk - nem kell keleszteni, hanem téglalap alakúra nyújtjuk, majd megkenjük a krémmel, felcsavarjuk, 3-3 szálat összefonunk. Hasonló képpen készítjük el, mint az ostoros kalácsot. Miután elkészült a fonat, 3 felvert tojássárgával megkenjük a vekniket és 170 - 180 fokos sütőben kb. 40 percet sütjük.

Feltétlenül várjuk meg míg kihül, hiszen a pudingnak vissza kell dermednie.

LinkWithin