Ahogy amit én főzök

Üdvözlöm a betérőket!
Blogom írásának elsődleges célja az, hogy az örökké elvesző receptjeim - melyek legyenek akár cetlire, füzetbe, számítógépre be- és legyezve - elérhetővé válljanak. Ez azért nem jelenti azt, hogy rendetlen lennék, de már annyi mindent készítettem, hogy sokszor nem is emlékszem az ételre, süteményre egyáltalában hogyan is nézett ki!

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kelkáposzta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kelkáposzta. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. február 2., kedd

Frankfurti leves

A maradékfelhasználás legjobb példája - szerintem -. Kelkáposzta főzeléket készítettem és maradt belőle egy adagnyi. Nem szeretem az ételt kidobni, nem vagyok a kész étel lefagyasztásának híve sem, de akkor már inkább a fagyasztás, mint a kidobás. Szóval volt még a kertből kelkáposztám, amiből főzeléket készítettem és egy kis sertés pörkölttel fantasztikus ebédet rittyentettem.

A kelkáposzta főzeléket így készítem:
kelkáposzta (csíkokra vágva)
2 szem burgonya (hámozva, kockázva)
őrölt kömény
majoranna

Először a kelkáposztát főzöm elő sós-köményes vízben, ezzel az esetleges kesernyés ízt tudom "eltüntetni", valamint nem puffaszt annyira. Aki nem bírja annyira a káposzta-féléket, az feltétlenül vágja ki a vastag ereket belőle, így kisgyermeknek is bátran adhatunk belőle. A vizet leöntöm, majd felöntöm hideg vízzel, bele teszem a burgonyát. Ismét sózom, kevés köményt teszek bele és készre főzöm (ez kb. 20 perc a burgonyától függ). A vége felé bele teszem a majorannát is. Közben elkészítem a rántást is. Olajat teszek fel, melybe annyi lisztet teszek, hogy a liszt habozzon. Nem az a lényeg, hogy betontrántás legyen! Ebbe teszek fokhagymát - ízlés szerint -, félre húzom és egy kevés őrölt paprikát szórok bele. Ezt követően mehet a főzelékbe, folyamatosan keverem közben, hogy ne csomosódjon be. Utánízesítek ha szükséges, jól kiforralom.

A leves innen már egyszerű: a maradék főzeléket felöntöttem egy kis húslevessel, tejfölt tettem bele és ami az igazi ízét adja: virslit karikáztam, amit előzőleg serpenyőben megpirítottam.


Frankfurti leves


Amit  a rántásról tudni kell:
- a lisztet mindig meleg zsiradékba tegyük
- inkább a zsiradék legyen több, mint a liszt
- a liszt "habozzon" benne
- mindig az étel jellegének megfelelő rántás készítsük (világos, zsemle színű, sötét rántás, barna rántás, száraz rántás, cukor rántás)
- a meleg ételhez hideg, a hideg ételhez meleg rántást adjunk, így nem csomosódik össze, persze folyamatosan keverjük
- mindig jól forraljuk ki a rántást, így nem lesz liszt ízű és nem romlik meg olyan hamar
- kb. 10 dkg liszt képes 1 liternyi folyadékot mártás sűrűségűre besűríteni.



LinkWithin