Ahogy amit én főzök

Üdvözlöm a betérőket!
Blogom írásának elsődleges célja az, hogy az örökké elvesző receptjeim - melyek legyenek akár cetlire, füzetbe, számítógépre be- és legyezve - elérhetővé válljanak. Ez azért nem jelenti azt, hogy rendetlen lennék, de már annyi mindent készítettem, hogy sokszor nem is emlékszem az ételre, süteményre egyáltalában hogyan is nézett ki!

2010. február 26., péntek

Magvas fehér kenyér


Már korábban is írtam, hogy a "magunk" kenyerét esszük, ezért igyekszem többfélét is az asztalra tenni attól függetlenül, hogy kenyérsütőben, vagy sima sütőben készül el.
Ennek a kenyérnek a tésztáját is a kenyérsütő gépben állítottam össze, majd a kelesztő tálban a duplájára kelesztettem. Átgyúrtam,  formáztam, kelesztettem, azután jénai tálba tettem és sütöttem meg.
Ennek a kenyérnek a hozzávalói szinte minden háztartásban megtalálhatók, nem kell különös alapanyagokra pénzt kiadni:

Magvas fehér kenyér
50 dkg sima liszt (BL 55)
10 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt (RL 190) ez elhagyható, akkor a sima liszt 10 dkg-mal több
1/3 élesztő (kb. 1,5 dkg)
325 ml víz
3 km. só
1 nm. cukor
1 ek. zsír
különböző magok: kömény, len, napraforgó, tökmag



A sütőt előmelegítem 230 fokra, így sütöttem a kenyeret kb. 15-20 percig, majd mérsékeltem a hőfokot 200 fokra és további 20-25 percig sütöttem.

Nem tartozom a profi kenyérsütők közé, van még mit tanulnom. A bélszerkezete a kenyeremnek jó, nem igen van rá eset, hogy maradt volna. Ha esetleg marad, akkor azt felszeletelem, megszárítom, morzsának jó, de a kecskéink is nagyon szeretnek "ropizni".


                    

2 megjegyzés:

Anyucika írta...

Nagyon szép lett.Én is nemrég próbálkoztam először a kenyér sütéssel.Nagyon bejött.

Famulus írta...

Halika Anyuci!
Volt már szebb is, de most ilyenre sikeredett. A héten ha ráérek, akkor sütök majd zsemlét is, az is nagyon egyszerű (császár zsemlét).

LinkWithin