Ahogy amit én főzök

Üdvözlöm a betérőket!
Blogom írásának elsődleges célja az, hogy az örökké elvesző receptjeim - melyek legyenek akár cetlire, füzetbe, számítógépre be- és legyezve - elérhetővé válljanak. Ez azért nem jelenti azt, hogy rendetlen lennék, de már annyi mindent készítettem, hogy sokszor nem is emlékszem az ételre, süteményre egyáltalában hogyan is nézett ki!

2010. február 10., szerda

Borzas rízzsel

Ezt az ételt nem az utolsó bejegyzés óta készítettem ripsz-ropsz, hanem sokszor időm nincs géphez ülni, hanem csak képet készítek és úgy gondolom hogy "ínséges időkben" majd jó lesz feltenni.

Nagyon egyszerű és finom étel, ami majdnem rántott hús, de azért egy kicsit mégis más. Ráadásul semmi  különösebb alapanyagot és előkészületet, sőt ügyességet sem igényel, így könnyen elkészíthető:

Borzas I.
személyenként 2 szelet tarja
só, bors
lisz, tojás, morzsa (panírozáshoz)
olaj a kisütéshez
tejföl
reszelt sajt

A húst enyhén kiklopfoljuk, sózzuk-borsozzuk, hagyjuk állni. Majd hagyományosan panírozzuk és sütjük a húst. Miután kisült tejföllel kenjük és reszelt sajttal megszórjuk.


Rízs köret
1 csésze rízs
1,5 - 2 csésze forró víz
só, hagyma
olaj (zsiradék)
pár csepp citromlé

Én a rízst - vessetek követ rám - nem szoktam megmosni, habár ha megmosnám akkor a külsején lévő keményítőt is lemosnám, úgy tutti biztos nem ragadna össze a rízs. Ennek ellenére a rízs nem szokott össze tapadni, hanem pergős marad. A lábasba zsiradékot teszek (lehet olaj, zsír esetleg vaj), majd miután felmelegedett, ráteszem a rízst. Ezt kevergetem, figyelem a szemeket, fehérednek-e. Feltétlenül óvatosnak kell lenni, nem szabad, hogy a rízs megbarnuljon! Közben 1,5-2-szer annyi vizet forralok, mint amennyi a rízs mennyisége és ezzel öntöm fel. Ezt követően sózom - 1 tk. só -, teszek bele egy kisebb fej hagymát és egy pár csepp citromlevet, amelytől megőrzi fehérségét. Felforralom, majd vaslapra teszem és saját gőzében puhára párolom. A rízst soha sem szabad keverni,  maximum egy fa villával egy-két alkalommal "áttúrni", ettől nem törnek össze a szemek és nem lesz ragadós. Ha esetleg használtuk a sütőt és még meleg, akkor a rízst benne is megpárolhatjuk!


Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin