Ahogy amit én főzök

Üdvözlöm a betérőket!
Blogom írásának elsődleges célja az, hogy az örökké elvesző receptjeim - melyek legyenek akár cetlire, füzetbe, számítógépre be- és legyezve - elérhetővé válljanak. Ez azért nem jelenti azt, hogy rendetlen lennék, de már annyi mindent készítettem, hogy sokszor nem is emlékszem az ételre, süteményre egyáltalában hogyan is nézett ki!

2010. március 10., szerda

Trikolor tészta


Talán ez az étel is mehetne a "hogyan etessük meg a családot zöldséggel" kategóriába. Semmi bonyolult és ördöngös dolog nincs az egészben, megeszik, mert nem látják, hogy miből is készül. Ez főleg a páromra igaz, mert ő nem eszi meg a spenótot, a középső leánykám pedig nyár óta nem szereti a paradicsomot! Kicsi babaként még a belepkája is csupa paradicsomlé volt, mert annyira ette ott és úgy ahogy érte.

Szóval egy egyszerű gyúrt tésztát készítünk: egy hagyományosat, egy parajpüréset és egy paradicsom püréset.

Gyúrt tészta
1 db tojás
liszt (kb. 10-15 dkg)
egy kevés olaj (elhagyható)
paradicsom püré
paraj

Felverem a tojást amibe sót tettem, majd hozzá adom a lisztet és kemény, de gyúrható tésztát készítek.A tésztát kinyújtom, szikkasztom, szélesebb csíkokra, majd 5-6 mm széles metéltre vágom. Szikkasztani lehet a csíkokra vágást követően is.
A zöld színű tészta és a piros színű tészta csupán csak anníiban tér el, hogy a felvert tojásthoz adom a spenótot vagy a paradicsom pürét, majd a lisztet. A tészta színének erőteljessége természetesen függ a hozzá adott színanyag mennyiségétől is. Ezek a tészták több lisztet vesznek fel, mint a sima, csak tojással készülő tészta.


Én ezt most géppel  nyújtottam (5-ös vastagságis), majd azzal is készítettem a széles metéltet. Kifőzése megegyezik a gyúrt tészta kifőzésével: bő, forrásban lévő sós vízben főztem  ki.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin