Ahogy amit én főzök

Üdvözlöm a betérőket!
Blogom írásának elsődleges célja az, hogy az örökké elvesző receptjeim - melyek legyenek akár cetlire, füzetbe, számítógépre be- és legyezve - elérhetővé válljanak. Ez azért nem jelenti azt, hogy rendetlen lennék, de már annyi mindent készítettem, hogy sokszor nem is emlékszem az ételre, süteményre egyáltalában hogyan is nézett ki!

2010. január 28., csütörtök

Brassói aprópecsenye

Sokan azt hiszik, ha étterembe mennek, ott igazán friss brassóit ehetnek. Hát el kell mondjam: tévednek. A hús előre el van készítve, hűtőben tárolják, a krumpli meg van főzve, szóval csak átsütik-melegítik és már tálalják is. Igaz a mondás: a vendéglátósnál rosszabb vendég a világon nincsen! Pedig a brassói kifejezetten az az étel, amit frissen kell elkészíteni és rögtön fel is tálalni.
Nem készítem nagyon srtűn itthon, mert - mivel nem veszek boltban húst, csak amit itthon vágunk - ha maradok az eredeti receptnél, hogy szűzpecsenyéből készítem, az ugye nem kiló szám van a disznóban.

Én így készítem:

A burgonyát elméletileg héjjában (sós vízben) főzöm meg. Ez persze akkor jó, ha egyforma méretűek. Egyébként megpucolom, kockázom és sós vízben megfőzöm. Addig előkészítem a húshoz valókat:

szűzpecsenye (de tarjából is jó), csíkokra, vagy kockákra vágva
1-2 szelet szalonna csíkokra, vagy kockára vágva
1 fej hagyma kockára vágva
2-3 gerezd fokhagyma
só, bors



A szalonnát kiolvasztom, majd egy kevés zsírt(!) teszek hozzá, amin a hagymát megfuttatom míg üveges nem lesz. Erre teszem rá a húst, erős tüzön - gyakran megkeverv - gyorsan megpirítjuk. Sózzuk-borsozzuk, majd a zúzott fokhagymát is hozzá adjuk. A szűzpecsenye nagyon omlós hús, ezért nem kell sokáig sütni, pár perc elég.
A burgonyát (főtt) megsütöm - szép rózsaszín legyen -, hogy kérget kapjon, majd összerázom a hússal. Egy pár percig összesütöm és tálalom. (Ezt a köretet nevezik főtt-sült burgonya köretnek)
Ha már húsból készítem - pld. tarja - akkor a húst a sütés után felöntöm 1-1,5 dl levessel vagy vízzel, átpárolom, majd ismét lesütöm.
Tálaláskor - igény szerint - lehet még őrölt borsot, paprikát a tetejére hinteni.
Salátának: cékla, káposzta vagy savanyúság illik mellé.


3 megjegyzés:

Garffyka írta...

Szia! Én nagyon szeretem a brassóit, igaz, ritkán készül szűzpecsenyéből.

Köszönöm, hogy olvasóm lettél! :)

Famulus írta...

Szia Garffyka!
Már korábban is látogattam az oldaladat, a bemutatkozó szöveged nagyon megfogott. Olyan filmszerű, magam előtt láttam azt amit írtál. A szűzpecsenyéről csak annyit: a szakácsok "nagy bibliája" szerint készül abból, de bármilyen más húsból jó - szerintem - :)

Tűzpadka írta...

Válaszoltam a Tűzpadkán írt bejegyzésedre.
Sándor

LinkWithin