Ahogy amit én főzök

Üdvözlöm a betérőket!
Blogom írásának elsődleges célja az, hogy az örökké elvesző receptjeim - melyek legyenek akár cetlire, füzetbe, számítógépre be- és legyezve - elérhetővé válljanak. Ez azért nem jelenti azt, hogy rendetlen lennék, de már annyi mindent készítettem, hogy sokszor nem is emlékszem az ételre, süteményre egyáltalában hogyan is nézett ki!

2010. január 12., kedd

Tűzpadkának ajánlva!



Kedves Sándor!


Tulajdonképpen a kapcsolattartás egyik módja motívált arra, hogy blogot írjak.


Nem ígérhetem, hogy rendszeresen elkápráztatom a kíváncsi netezőket az általam készített ételekkel, de igyekszem helyt állni.

És ha már lúd, akkor legyen kövér: íme az Írós lev amelyet elkészítettem. Tulajdonképpen nem volt igazán világos, hogy ez egy leves, vagy valami mártás szerűség lenne. Ezért a magam feje útján mentem, így lett belőle leves. Köszönöm a gyönyörű kitüntetést!
Amint "magamról" írtam, gyökeresen meg kellett változtatnom az életemet. Sajnos munkalehetőség már nem igen akadt, ezért gondoltam, hogy olyan szakmát tanulok, amit szeretek is csinálni, mint magánember. Így hát szakácsnak tanultam az elmúlt évben, jelenleg pedig reneszánsz szakács művészetet. Igen, ez egy művészet. Már csak azért is, mert kevés írásos feljegyzés maradt, másrészt pedig azok megértése, lefordítása is komoly fejtörést okoz. Mert ugye ma már nem mondjuk, hogy pergeld meg és hogy fekete lévben főzzük meg. Na, de erről majd még írok.

2 megjegyzés:

Tűzpadka írta...

Nagyon örülök hogy elkezdted ezt a szép blogot!
Szeretnék én lenni aki elsőként bejelentkezik állandó olvasónak. A recept barokk kori (1698).
A reneszánsz korból (15. század) talán 4 recept maradt fenn melyet Münchenben őriznek. Örömmel megvitatnék veled néhány reneszánsz étel ötletemet. Nagyon fontos a látványos tálalás is, mivel ez volt a jellemző...Ebben pedig profi vagy!
Javaslom hogy ha lesz időd tedd fel a blogodra a többi étel fotód is egy kis leírással. Hát...fantasztikusak! Csak azt tudnám a halak oldalába mit helyeztél? Alma,vagy citrom szeletek?
Nagyon sok sikert kívánok neked!
Tánczos Sándor

Tűzpadka írta...

Az étellel kapcsolatosan szeretném még megjegyezni: Inkább mártás szerű a lé, a leveseket akkor még nem ismerték...Körülbelül a 17. század végén, 18. század elején kezdett betörni a magyar gasztronómiába a leves fogyasztása. Érdekes hogy a környező országokban (Németek, csehek) már mindenütt ismerték a souppent (leves) de a magyarok még mindig mártásokkal ették a húsféléket.

LinkWithin