Ahogy amit én főzök

Üdvözlöm a betérőket!
Blogom írásának elsődleges célja az, hogy az örökké elvesző receptjeim - melyek legyenek akár cetlire, füzetbe, számítógépre be- és legyezve - elérhetővé válljanak. Ez azért nem jelenti azt, hogy rendetlen lennék, de már annyi mindent készítettem, hogy sokszor nem is emlékszem az ételre, süteményre egyáltalában hogyan is nézett ki!

2010. január 28., csütörtök

Brassói aprópecsenye

Sokan azt hiszik, ha étterembe mennek, ott igazán friss brassóit ehetnek. Hát el kell mondjam: tévednek. A hús előre el van készítve, hűtőben tárolják, a krumpli meg van főzve, szóval csak átsütik-melegítik és már tálalják is. Igaz a mondás: a vendéglátósnál rosszabb vendég a világon nincsen! Pedig a brassói kifejezetten az az étel, amit frissen kell elkészíteni és rögtön fel is tálalni.
Nem készítem nagyon srtűn itthon, mert - mivel nem veszek boltban húst, csak amit itthon vágunk - ha maradok az eredeti receptnél, hogy szűzpecsenyéből készítem, az ugye nem kiló szám van a disznóban.

Én így készítem:

A burgonyát elméletileg héjjában (sós vízben) főzöm meg. Ez persze akkor jó, ha egyforma méretűek. Egyébként megpucolom, kockázom és sós vízben megfőzöm. Addig előkészítem a húshoz valókat:

szűzpecsenye (de tarjából is jó), csíkokra, vagy kockákra vágva
1-2 szelet szalonna csíkokra, vagy kockára vágva
1 fej hagyma kockára vágva
2-3 gerezd fokhagyma
só, bors



A szalonnát kiolvasztom, majd egy kevés zsírt(!) teszek hozzá, amin a hagymát megfuttatom míg üveges nem lesz. Erre teszem rá a húst, erős tüzön - gyakran megkeverv - gyorsan megpirítjuk. Sózzuk-borsozzuk, majd a zúzott fokhagymát is hozzá adjuk. A szűzpecsenye nagyon omlós hús, ezért nem kell sokáig sütni, pár perc elég.
A burgonyát (főtt) megsütöm - szép rózsaszín legyen -, hogy kérget kapjon, majd összerázom a hússal. Egy pár percig összesütöm és tálalom. (Ezt a köretet nevezik főtt-sült burgonya köretnek)
Ha már húsból készítem - pld. tarja - akkor a húst a sütés után felöntöm 1-1,5 dl levessel vagy vízzel, átpárolom, majd ismét lesütöm.
Tálaláskor - igény szerint - lehet még őrölt borsot, paprikát a tetejére hinteni.
Salátának: cékla, káposzta vagy savanyúság illik mellé.


2010. január 27., szerda



Én is kitettem. Miért is ne? Habár nemcsak azért, mert másoknak is kint van, komoly indokaim vannak. Hát nézzük csak szép sorjában:

Lassan 7 éve élek falunk és nincs az a pénz, amiért vissza mennék a városba lakni. Igaz, jó 1,5 km az első buszmegálló, nincs választási lehetőségem óvodát-iskolát választani ha valami nem tetszik, méregdrága a bolt - de kit is érdekel? -, a gyógyszertárban sokszor előre meg kell rendelni a gyógyszert... De nem ez a lényeg!

Mert egy csendes utcában lakunk, hatalmas zöld területtel, a gyerekeimnek saját játszóterük van, a magunk által termesztett zöldséget-gyümölcsöt esszük, vannak kecskéink, finom tejet adnak, amiből sajtot készítünk! Amúgy jön a tejes autó és fenséges hazai, friss tehén tejet lehet venni ami nincs vizezve, meg agyonakármicsodázva - a faluban van a tehenészet, már a városokat is járják a tejükkel -!
Így 160.-Ft/liter a tej, amit teljesen automatikusan egy gép adagol az üvegekbe. Ennek van föle, lehet belőle túrót készíteni.

Az utcában lakó nyugdíjasok a kertben termesztett zöldségeiket, virágaikat minden héten kétszer-háromszor viszik a piacra eladni. Háznál lehet friss tojást kapni!
Akinek amiből jobban és több termett az cserélni szokott a szomszéddal. Tavaly így lett a kajszi lekvárom is. Kajszit kaptam, padlizsánt, uborkát, cukkinit adtam cserébe.

Télen hétvégente a disznóvágások is gyakoriak, ilyenkor mennek a jó szomszádok "nyársat dugni" - ahol disznóvágás van, oda mennek a szomszédok egy nyárs bottal, amire a gazdának illik egy kis hurkát-kolbászt feltűzni, ha nem ad, akkor mindenféle dolgot bedobálnak az udvarába -.



2010. január 25., hétfő

Mennyei csokis

A hét végén disznóvágás volt, így nem sokat voltam a konyhámban, de vasárnapra akkor is kell valami süti. Persze kérdeztem a családot, hogy mi legyen? Ilyenkor a válasz: "mindegy, csak valami kakaós legyen". Na tessék. Szerintem mindenkinél ez a helyzet, "mi legyen az ebéd", "mit süssek"? Ilyenkor a válasz "mindegy". Aztán amikor készen van, akkor biggyedt ajkakkal mondják, hogy nem éppen erre gondoltak.
Na - gondoltam - most kaptok csokit, kakaót, amit akartok.



Kigondoltam, hogy kakaós piskóta lapot fogok sütni, amit finom tejszínes krémmel töltök meg. Így a sütő tepsijét sütőpapírral kibéleltem, majd a sütőt 180 fokra melegítettem elő.
5 tojásból kakaós piskóta tésztát készítettem az alábbiak szerint:

      5 tojás fehérjét habnak vertem fel, közben apránként hozzá adtam
      5 ek. cukrot és egy csipet sót
      5 tojás sárgáját egyenként jól beledolgoztam, majd kézzel belekevertem
      4 ek. liszt és 2 ek. kakaópor elegyét

Az elegyet beleöntöttem a tepsibe, tetejét elsimítottam és betettem a sütőbe, 15-20 perc elteltével kivettem, a papírt lehúztam az aljáról és rácson kihűtöttem.

Miközben a piskóta sült, elkészítettem a mennyei csokikrémet:

     kb. 1 liter habtejszín
     2 vaníliás cukor
     2 habfixáló (nem fontos, de biztos ami biztos!)  Ezt előbb felvetem, majd hozzá adtam
     cukrozott (instant) kakaóport  (amennyit gondolsz, hogy már jó a színe) és tovább vertem

A kész krémet betettem a hűtőbe, majd amikor kihült a piskóta, megkentem vele a lapot. Ezt követően a ketté vágtam és egymásra tettem a lapokat. Így egyben betettem a hűtőbe még "érni".
Délután felváltva toporgott a család a hűtőszekrény előtt, hogy "mikor lehet már...?".
Felvágtam a süteményt, mindegyikre egy pötty tejszínhabot tettem, tetejére vékonyra vágott narancshéjjat szórtam.



Hát tényleg mennyei volt!

2010. január 22., péntek

Omlós, sült őz comb



Tegnap apósom hozott egy szép őz combot, hogy csináljam meg ebédre. Örültem neki, mert neki jó főzni, szívesen eszi a főztömet, nem válogat. Csak egy a bibi, ha valami újdonságot csinálok, akkor anyósomat nyaggatja, hogy "ő is csináljon olyant". Hát nem bonyolítottam túlságosan a dolgokat. Még tegnap este bepácoltam (száraz pác): bekentem mustárrsal, hárombors keverékkel, szegfűborsot és babérlevelet is tettem rá (ezeket is a tepsibe raktam), aztán folpackba csomagoltam, hűtőbe tettem.
Már korán reggel niláttam, megtisztítottam és feldaraboltam
  • 3 fej hagymát (félfülre vágtam),
  • 5 gerezd fokhagymát (egészben hagytam),
  • 2 kisebb sárgarépát (félkarikára vágtam),
  • 1 petrezselyem gyökeret (félkarikára vágtam),
  • kis darab zellert (vékony szeletekre vágtam).
Egy serpenyőbe olajat tettem, a zöldségeket egy kissé megpirítottam. Miközben pirult, a húsról - amibe a csont is benne volt, így is sütöttem meg - leszedtem a szegfűborsot és a babérlevelet, kissé letöröltem róla a pácot. A megpirult zöldséget egy tepsibe öntöttem, majd a serpenyőbe a húst megkérgeztem - körbe sütöttem -. A húst a zöldségágyra helyeztem, kevés vizet, olajat, házi paradicsomlevet  (kb. 2 dl) és házi meggy lekvárt (3 ek) adtam hozzá. Alufóliával lefedve 200 fokon közel 1,5 órát sütöttem.



Puha, porhanyós húst kaptam. A tepsiben visszamaradt zöldségféléket visszaöntöttem a serpenyőbe és botmixerrel egy kicsit össze turmixoltam, de csak annyira, hogy sűrűbb - mártásos - állagú legyen és ne teljesen pürés, hanem darabos maradjon. A pikáns íz fokozására - csak édes borom volt itthon, száraz sajnos nem - tettem bele még 3 evőkanál meggy lekvárt. Nagyon szép színt adott a mártásnak és az íze is fantasztikus lett.


Köretként főtt vajas burgonyát és diós gombócot készítettem. A gombóchoz a következő alapanyagokat használtam:
  • 2 dl darált dió (egy részét finomabbra a másik részét durvára darálva, darabolva)
  • 4 dl morzsa
  • 2 db tojás

  • 2 dl főző tejszín


  • só, bors

Az alapanyagokat összegyúrtam és kisebb gombócokat csináltam. Sós, forrásban lévő vízben főztem ki. Ezt a gombócot bármilyen más mártásos ételhez fel lehet tálalni.

Apósom nagyon meg volt elégedve, ízlett neki minden. Tényleg nagyon egyszerűen elkészíthető és nagyon finom! Akár marhahúsból is elkészíthető.

2010. január 20., szerda

Hazai ízek - húsleves


Már jó néhány napja nem jegyeztem be semmit, ez persze nem azt jelenti, hogy nem is főztem, csak idő nem volt. Amíg iskolába jártam akkor azért, most meg, hogy itthon vagyok, most meg azért. Nem tudom ki, hogy van vele, én mindig találok valami elfoglaltságot. 3 gyerek mellett szerintem ez természetes is, na de nem akarom sajnáltatni magam, ez így van jól.


Húsleves


Vasárnap húslevest főztem annak ellenére, hogy inkább a tartalmasabb ragu leveseket kedveli a család. A fagyasztóban lapulnak még a tavaly levágott kacsák és várják, mikor kerülnek végre sorra. Egy kacsa far-hátból és némi disznó orjából főztem a levest. Én jobban szeretem a húslevest, de legalább 2 féle húsból főzöm, amelyikből az egyik szárnyas (elég ha csak szárnya, lába, fél háta van benne).
Gyermek koromban mindig ott kotnyeleskedtünk a fazék mellett mikor szűrték a levest, hátha akad valami finom falat. Persze mindig volt, hol egy lába, nyaka,  zúza, zöldség, főtt fokhagyma.
Nem is volt annál jobb, mint amikor a forró, gőzölgő, illatos húsleves az asztalra került. Mindegy milyen tészta volt benne: cérnametélt, májgombóc, daragombóc, lúdgége - békéscsabai rokonok készítették kézzel -. Persze, ha főtt hús volt - mondjuk marha - akkor paradicsom mártás, meggy mártás is volt a leves után.

Jó tanácsok húsleveshez:

Először is el kell döntenünk, hogy jó ízű levest, vagy inkább jó ízű húst szeretnénk belőle enni! Ugyanis, ha inkább a leves (lé) a lényeges, akkor hideg vízbe tegyük fel a húst főni. Amennyiben ízletes főtt húsra vágyunk, akkor meleg vízbe tegyük fel. (Meleg, vagy forró vízben a hús felszínén a fehérje kicsapódik, ezáltal egy kérget kap, így az értékes ízanyagok nem oldódnak ki a vízbe, hanem bent maradnak a húsban. Ezért nem szabad a husokat villával böködni a készítés során, mert az értékes húslevek kifolynak belőle.)
Miután kissé felforrt a víz - amelybe a hús már benne van - merjük le a habot (akár többször is).
Vegyük figyelembe vegyes húsok esetén, hogy a marha-sertés-szárnyas más-más idő alatt puhul meg, tehát ne egyszerre rakjuk bele a különböző húsféleségeket.
A májat az utolsó 10 percen ráérünk bele tenni.
Szűrés után zöldségeljük a levest. Figyeljünk oda: a sok sárgarépától édes lesz a leves, a sok zöld színűtől (kelkáposzta levél, kelbimbó) zöldes-barnás lesz a leves. Bátran tegyünk bele egész borsot, szerecsendió virágot, a legvégén egy kis gyömbért!
Fűszerezésnél első legyen a SÓ! Sokan egyéb, összetett ételízesítőt használnak először és nem tudják, hogy mitől nem jó a levesük.
A levest mindig takarékon - alig gyöngyözzön a felszíne - fúzzük!
Amikor megfőtt a leves, öntsünk rá egy pohár hideg vizet, majd 15-20 perc múlva szűrjük le.

A húsleveseket mindig forrón tálaljuk, a hideg leveseket pedig mindig jól lehűtve!





2010. január 16., szombat

Fejedelmi lakoma - étkek

Hoztam egy pár nyalánkságot a tegnapi roskadozó asztalokról!


2010. január 15., péntek



Hát sikerült! Dícsérettel megfelel - osztályzatokat kaptam!


2010. január 14., csütörtök

Fontos nap


Készülünk a holnapi napra. A reneszánsz szakács képzés utolsó napja: vizsga. Igyekszem majd valamennyi ételt feltenni az oldalra - lehetőleg a receptekkel együtt -. Ezek a pipikék nem egy hatalmas tálban "wellnes"-eznek, hanem nagyon aprók, 40 dkg-ot nyomnak csupán.
Ők most éppen a narancsos-gyömbéres-mézes pácban csücsölnek. A tesók - 3 különböző módon előkészítve - már a pácba merültek és hidegre tettük őket.

2010. január 13., szerda

Gyors kalács pudinggal



Akármit is szeretnék sütni, a családnak természetesen mindegy, "csak kakaós legyen"! Szóval a kakaós csiga, kalács, kakaós lepény, muffin, felfújt, akármi, csak kakaós legyen. A multkor Zsuzsa barátném hozta ezt a kalácsot, hogy kóstoljam meg, biztos ízleni fog. Hát ízlett. Így hát elkértem a receptet és meg is sütöttem. A kalács olyan gyorsan fogyott, hogy az utolsó szeletnél, már a villanyt kellett lekapcsolnom... - ahogy mondani szokták.
Recept a pudingos krémhez:
  • 6dl tejben
  • 2 csomag pudingot (lehet más-más, de egyazon izű puding is)
  • 20 kdg cukorral megfőzünk, majd kihűtjük
Miután kihült 25 dkg margarinnal kikeverjük.

A tésztához:
  • 4 dl cukros tejben
  • 5 dkg élesztőt felfuttatunk
  • 90 dkg lisztet
  • 9 evőkanál porcukrot
  • 3 evőkanál olajat
  • csipet sót
  • 3 tojás fehérjét összegyúrunk
A tésztát 6 cipóba osztjuk - nem kell keleszteni, hanem téglalap alakúra nyújtjuk, majd megkenjük a krémmel, felcsavarjuk, 3-3 szálat összefonunk. Hasonló képpen készítjük el, mint az ostoros kalácsot. Miután elkészült a fonat, 3 felvert tojássárgával megkenjük a vekniket és 170 - 180 fokos sütőben kb. 40 percet sütjük.

Feltétlenül várjuk meg míg kihül, hiszen a pudingnak vissza kell dermednie.

2010. január 12., kedd

Üdvözlöm az első "rendszeres olvasót" Tűzpadkát!

A válaszokat elküldtem. De ma már nincs erőm itt ülni, egész nap gép előtt ültem, kész a dolgozatom. Remélem jól sikerült.

Jó éjt kívánok!

Tűzpadkának ajánlva!



Kedves Sándor!


Tulajdonképpen a kapcsolattartás egyik módja motívált arra, hogy blogot írjak.


Nem ígérhetem, hogy rendszeresen elkápráztatom a kíváncsi netezőket az általam készített ételekkel, de igyekszem helyt állni.

És ha már lúd, akkor legyen kövér: íme az Írós lev amelyet elkészítettem. Tulajdonképpen nem volt igazán világos, hogy ez egy leves, vagy valami mártás szerűség lenne. Ezért a magam feje útján mentem, így lett belőle leves. Köszönöm a gyönyörű kitüntetést!
Amint "magamról" írtam, gyökeresen meg kellett változtatnom az életemet. Sajnos munkalehetőség már nem igen akadt, ezért gondoltam, hogy olyan szakmát tanulok, amit szeretek is csinálni, mint magánember. Így hát szakácsnak tanultam az elmúlt évben, jelenleg pedig reneszánsz szakács művészetet. Igen, ez egy művészet. Már csak azért is, mert kevés írásos feljegyzés maradt, másrészt pedig azok megértése, lefordítása is komoly fejtörést okoz. Mert ugye ma már nem mondjuk, hogy pergeld meg és hogy fekete lévben főzzük meg. Na, de erről majd még írok.

2010. január 11., hétfő

"Nem kereshet annyit a' jó gazda, a' mit a' rossz gazda asszony (ügyetlen szakácsné) el nem tékozolhat!"

(Dugonics A. péld. beszéd)
Kíváló, elgondolkodtató mottó. Talán egyre inkább... Habár jómagam nem foglalkozom politikával - cseppet sem érdekel - de sok mindenen el tudok töprengeni. Egyes témák felvetése egy jó étel-ital elfogyasztása közben kellemes beszélgetésekre, disputák ra ad lehetőséget. Ezáltal jobban megismerhetjük egymást. A fenti mottó is egy jó beszélgetés témája volt.

LinkWithin